„Tömjént, mirhát vegyenek!”

A Csíksomlyói passió című előadásról

A 2021-es debreceni virágkarneváli hét programsorozata egyik impozáns (ha nem a legimpozánsabb) produkciójaként láthatta a nagyérdemű a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes koprodukciójában a Vidnyánszky Attila rendezte Csíksomlyói passiót a Nagytemplom előtti Kossuth téren augusztus 13-án este. A szakrális helyszín a Főnix Rendezvényszervező Kft. jóvoltából tavaly ilyenkorra tervezett (de a pandémia miatt akkor meghiúsult), idén viszont megvalósított előadásnak csak még tovább emelte a fényét.

A darab nem csak a koprodukciós jellege miatt számít különlegesnek, hanem amiatt is, hogy a jól ismert szüzsét (a passiótörténetet) több (irodalmi) forrás összefésülésével tárja elénk. A színpadon elhangzó mondatok és dalok a 18. századi ferences iskoladrámák, Szőcs Géza Passió című műve és Berecz András meséi ötvözetének eredménye, s úgy vélem, hogy a szövegnek épp ez az első látásra eklektikus jellege, plusz a rendező, Vidnyánszky Attila alkotói módszere, a szimultán színpadkép teszi a produkciót jó értelemben véve nem várttá.

Önmagában ugyanis magát a passiótörténetet (Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának az utolsó vacsorától a temetésig elbeszélt történetét) számtalan filmes és színpadi alkotás felhasználta és feldolgozta már (elég, ha csak a kiváló Jézus Krisztus Szupersztárra gondolunk), de azt, hogy mindezt székely népi hagyományokkal és motívumokkal (a táncművészek népviselete, tánca és éneke által), valamint mesékkel ötvözzék, az mindenképp szokatlan, és ezért számtalan váratlan fordulatot kölcsönöz a produkciónak. A Krisztus tragikus története közben el- és felhangzó, a Vándor szerepét játszó Berecz András dramaturgiailag indokolt pontokon elhelyezett tanmeséi egyfelől a tragikum okozta feszültség némi enyhítésére szolgálhatnak, ugyanakkor mintegy hidat képeznek ahhoz, hogy a jézusi történet a jelenkorunkkal összecsenghessen, aktuálissá váljon. Az aktualizálási szándék pedig már érinti a magyar és az erdélyi sorsot, a kereszténység fennmaradásának és fenntartásának lehetőségei kérdéskörét, amellyel szemben a darabban szintén nagy mértékben válik hangsúlyossá a mai fogyasztói társadalom okozta értékvesztés és értékválság. Hiszen, amikor Berecz András például a szögeket készítő ácsról mesél, s közben (illetve előtte is és utána is) az ördög szerepében fellépő Zsibárus (Farkas Dénes) és társai szögeket, tógákat, tunikákat, köpönyegeket, tömjént és mirhát árulnak – tehát a jézusi történet fontos kellékeit igyekszenek áruba bocsátani –, nem tudunk nem gondolni a mostani, pénzcentrikus világunk anomáliáira, ahol sajnos egyre kevésbé érvényesülnek a jézusi tanok.

A keresztény értékek és a fogyasztói társadalom „harcát” az ördög központivá tett szerepe, Jézus három megkísértési kísérlete, a Halál jelenléte, valamint a Halál és a Jézust pénzért eláruló Júdás (Rácz József) a népdaloktól és néptánctól messze eső „tombolása” is kiválóan érzékelteti, miközben (főleg a remek színészi alakításoknak köszönhetően) ugyanolyan erős a Jézusért és a jézusi értékekért „szurkolók” tábora is. Berettyán Nándor kiváló Jézus-alakítása mellett ki szeretném emelni ebből a szempontból a Máriát játszó Tóth Auguszta alakítását, a csöndes, alig szóló, de a puszta jelenlétével Jézusra támogatólag ható Barta Ágnes Mária Magdolnáját, vagy a krisztusi elveket hirdető Tanító (Berettyán Sándor) fajsúlyos mivoltát.

S miközben tudjuk, hogy a történésekkel szemben ez utóbbi erők (látszólag) tehetetlenek, hisz Krisztust keresztre feszítik, az ördögi, pénzhajhász vonulat legyőzésére – így a keresztéyn értékek megőrzésére – szintén nagy mértékben tesz kísérletet az adaptáció. Lásd a Tanító és az (zsibárus) ördög előadás végi párbeszédét, az új kenyér utolsó vacsorakor még felvágatlan mivoltát, de végül egy közösségi rituálé keretében való megszegését, vagy Jónás próféta (csak látszólag) megkésett jövendölését.

Mindezek mellett Vidnyánszky adaptációjának szerves része még egy fontos, de valamiért a passiótörténet elmondásakor általában háttérbe szorított sorsdárma. A Pilátusé. Az igen gyakran felfújt hólyagként ábrázolt helytartóé, akiről eddig főleg azt tudtuk, hogy „mossa kezeit” Krisztussal kapcsolatban. Vidnyánszky Attila azonban nóvumként Pilátus feleségének (Vas Judit Gigi) szerepeltetésével az asszony által szembesíti a helytartót a tettével: miközben Pilátus meg van róla győződve, hogy ártatlan, hisz „csak” eszköze volt az emberiség történelmének azáltal, hogy engedte a keresztre feszítést, a feleség rákontráz: „kés voltál az emberiség szívében”. Nos, ha csak a keresztre feszítésre koncentrálunk, valóban a feleségnek van igaza. Ha viszont Krisztus további sorsát is a szemünk előtt tartjuk, akkor, bármily hátborzongató, de mégiscsak Pilátus szavai teljesedtek be…

Korábban említést tettem Vidnyánszky szimultán színpadáról. Úgy vélem, hogy a mostani, szakrális térbe helyezett előadás egyetlen nehézségét az okozta, hogy az általában véve is nagy színpadképpel dolgozó rendező színpada itt az egész Kossuth teret betöltve tényleg óriásivá, ezáltal sok esetben átláthatatlanná vált. Ugyanis, aki nincs hozzászokva a rendező alkotói módszere egyik lényegéhez, azaz ahhoz, hogy a (hatalmas) színpad minden egyes szegletében egymással párhuzamosan mindig történik valami, az itt, látva ezt a monumentális díszletet, bizony sok helyütt elveszíthette a fonalat. Aki viszont ebből a szempontból „felkészülten” érkezett az előadásra, s tudta, hogy mire számíthat a színpadi látvány és a színészi játék bonyolultsága terén, annak felejthetetlen élmény volt a Nemzeti Színház, Berecz András és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös alkotása. Amelyet ezúton is köszönünk.

Az alkotók:

Vándor: Berecz András

Mária: Tóth Auguszta

Mária Magdolna: Barta Ágnes

Krisztus: Berettyán Nándor

Péter apostol: Rátóti Zoltán

Júdás apostol: Rácz József

Pilátus: Horváth Lajos Ottó

Pilátus felesége: Vas Judit Gigi m.v.

Annás főpap: Schnell Ádám

Zsibárus (ördög): Farkas Dénes

Jeruzsálemi: Tóth László

Barabás: Bordás Roland

Tanítvány: Berettyán Sándor

Lázár: Szabó Sebestyén László

Pilátus fia: Buzádi Buda

Közreműködött a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES és zenekara:
Deus Pater: Benedek Attila, Ráfáel arkangyal: Csicsmann Dániel, Gábriel arkangyal: Barka Dávid, Hit: Kovács Gábor, Halál: Tókos Attila, Első ördög: Fekete Bence, Második ördög: Juhász Sándor, Szeretet: Rab Edina, Irgalmasság: Tapolczai-Zsuráfszky Lilla, Igazságosság: Orbán Amanda, Bizonyságtétel és Veronika: Oltárczy Mária, Bölcsesség: Rencz Norbert, Ártatlanság: Molnár Sarolta, Ádám: Kerepesi Zoltán, Noé: Bordás Barnabás, Ábrahám: Valach Gábor, Dávid király: Szeverényi Barnabás, Első katona és pásztor: Hajdú Flórián, Második katona: Takács Gábor, Erősség: Juhász Zsombor, valamint az együttes összes táncosa.

Zenészek:

Papp István Gázsa (prímás), Szabó Dániel (cimbalom, gardon), Takács Ádám (hegedű), D. Tóth Sándor (brácsa, dob), Csávás Attila (klarinét, furulya), Líber Róbert (bőgő)

Díszlettervező: Székely László m.v.

Jelmeztervező: JDS (Jeremias Bianca) m.v.

Dramaturg: Szász Zsolt

A csíksomlyói passió-szövegek szakértője: Medgyesy S. Norbert

A „vándor” énekeit és meséit összeállította és feldolgozta: Berecz András

Néprajzi szakértő, táncdramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa m.v.

Rendezőasszisztens: Herpai Rita

Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán m.v.

Rendező: Vidnyánszky Attila

Gyürky Katalin