Zorán a 2017-es évet az Unplugged jegyében indította, mivel február 18-án Budapesten, a Papp László Sportarénában ezzel a címmel adott teltházas koncertet. Az „unplugged” kifejezés azt jelzi, hogy a dalok jobbára akusztikus hangszerelésben szólalnak meg. Olyan nagynevű vendégek is zenélnek – Orosz Zoltán tangóharmónikán, Lantos Zoltán hegedűn –, akik éppen ezt a hangzást erősítik, de jó néhány szerzeményben vonósnégyes színesíti majd a zenei élményt. A többi meg legyen meglepetés… Igen, intim, de nem tolakodó közelségbe kerülni egymáshoz – ez egy előadóművész és közönsége kapcsolatának legérzékenyebb pontja. Mégis, Zoránnak ez sosem okoz gondot, hiszen koncertjeit mindig is az a bensőséges megszólalás jellemzi.
A budapesti arénakoncert kirobbanó sikere arra sarkalta mind Zoránt, mind a szervezőket is, hogy ezt az egyedi, életmű koncertnek is beillő produkciót ország legnagyobb városaiban, idén ősszel: Sopronban, Tatabányán, Egerben, Kaposvárott és Debrecenben, 2018 tavaszán – Győrött, Szegeden és Miskolcon is bemutassa!
A kihagyhatatlan dalok mellett megszólal néhány a ritkábban játszottak közül, és ugyanúgy örülhetünk majd az igazán régieknek, mint a legújabb, korábban még sosem hallott szerzeményeknek. Zorán koncertjeit mindig is az a bensőséges megszólalás jellemezte, s jellemzi mind a mai napig, amely a befogadó tér méretétől függetlenül képes magával ragadni és elvarázsolni. A közönségét és az akusztikus hangzás ezt még hangsúlyosabbá teszi majd.
Biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is mélyre hatoló és lélekemelő élményben lesz részünk.