Programok betöltése

« Összes Programok

  • Ez az program elmúlt.

BOGDÁNDY GYÖRGY 90 // Kiállítás

2022 június 16 • 10:00 - 2022 július 7 • 18:00

Ingyenes

BOGDÁNDY GYÖRGY 90 | Bogdándy György festőművész életmű-kiállítása
„A csend termékenységét foglalja festékbe. Belülről, mélyről tölti meg a színeket erővel, izzással, komoly, mély tartalommal, szenvedéllyel. Szárnyalnak a formák, némelyeknek éles széle csattan a szemközti folttal, a másik pedig lágyan omlik át egy laza áttűnéssel szomszédjának alakjába. Nagy csetepaté és beszélgetés zajlik a festővásznon. Minden képelem nyüzsög, helyezkedik. Mögöttük érződik a festő bölcsessége, élettapasztalata, művész fegyelme. Ez a fegyelem a csend. A bölcs, komoly csend, a mindenség csendje, amely rendet tesz a világ dolgai között.” – Palotai Erzsébet festőművész

Bogdándy Györy festőművész
Debrecen, 1932. április 21.
Középiskolai tanulmányai befejezése után, 1949-ben került közelebbi kapcsolatba a képzőművészettel. Debrecenben, a Képzőművészeti Szabadiskolában Tamás Ervin és Menyhárt József festőművészek irányításával kezdte el a rajzolást, festést. Közben, 1949-1951 között kirakatrendezőként és dekoratőrként dolgozott.
1960 tavaszán részt vett egy kulturális seregszemlén, ahol egy portréval díjat kapott. Ezután 1960-től a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör keretében folytatta munkásságát Félegyházi László és Bíró Lajos festőművészek irányításával, melynek 1984-89 között meghívott tanára is volt.
1966-tól rendszeresen szerepel a Hajdú-Bihar Megyei Tavaszi és Őszi Tárlatokon és az Országos Nyári Tárlatokon.
Az 1969-ben megalakult Medgyessy Ferenc képzőművészeti Stúdió alapító tagja, majd évekig titkára, később elnöke volt.
1987-ben került a Művészeti Alapnál nyilvántartásba (ma MAOE).
1991-től tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének (MKISZ), majd 2000-től a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének (GADE).

A kiállítás 2022. június 17. és július 07. között ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, naponta 10-től 18 óráig, esti rendezvények idején 19 óráig.

Részletek

Kezdés:
2022 június 16 • 10:00
Vége:
2022 július 7 • 18:00
Jegyárak:
Ingyenes
Program Kategória:

Helyszín

Bényi Galéria, Kölcsey Központ
Hunyadi utca 1-3.
Debrecen, Hajdú-Bihar megye 4026 Magyarország
Telefon:
+36 52 518-400
Scroll Up