Makoldi Sándor festőművész és néprajzkutató szinte teljes alkotói és oktatói tevékenysége a szerves műveltségben, az ősi és – elsősorban – magyar népi kultúrában gyökerezik. Életművének ismert része – a festészeti munkáitól, az ismeretterjesztő előadásokon át a Vókonya-pusztai pásztorkápolnáig – mind ebben a körben mozognak.
Pályájának első szakasza azonban kevésbé ismert, annak ellenére, hogy már az első évtizedekben jelentős műveket hozott létre. Első kiállításain a tér-idő-sebesség gondolatkört dolgozta fel, különös jelentőséget adva az absztrakciónak, a színeknek, a fluoreszkáló festékek effektusának, az UV-világításnak. Tudatosan törekedett a dinamika művészi megjelenítésére. A feszültség megőrzésével érzelmei egyre inkább a fogalmak felé terelődnek. Földi Péter festőművész így jellemzi ezt az időszakot: „Szakmai felkészültsége a klasszikus értelemben is feltűnően magabiztos volt. (…) Tobzódó vitalitása lényeglátó bölcsességgel társult… Az általa teremtett szín belső tüze, energiája átértékelte a látványélményt.”
A kiállítás a „legfényesebb” napon: június 21-én, a nyári napfordulón nyílik. Az utolsó nap – augusztus 6. – Makoldi Sándor születésnapja. Aznap délután tanítványok, tisztelők és a MAG alkotócsoport búcsúztatja a kiállítást.
A kiállítás naponta 9.30 és 18 óra között ingyenesen látható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében.