Síp és lant – tisztelet Arisztotelésznek | Berecz András és barátai estje

Berecz András 2019 tavaszán debütált új műsora az ógörög írott műveltségből és az újgörög népművészetből merítve a mese, a muzsika és a tánc nyelvén beszél isteni harmóniáról és emberi ösztönökről, miközben kiderül az is, hogy napjaink értékvesztett világában miért érdemes az európai kultúra bölcsőjéhez visszanyúlni.
Barlanglakó nimfák ezeréves meséi és az attikai barlangokban bujdosó Davelis betyárról szóló népdal így sodródnak egymás mellé. Összefüggés-féle jön létre a pátrai kávéházban összegyűlt bírák és az Olümposzon sereglő istenek között, a megbüntetett Antiopé és a börtönre ítélt Eleni közt… Közben a muzsika természetét boncolgatjuk – a filozófia hangnemét megkerülve, de Arisztotelész után – ezúttal nem csak mesével, dallal, hanem muzsikával, és gyönyörű görög férfitáncokkal is. A dalok nagy része a XX. század eleji gyűjtésekből való, többek közt 1905-ös isztambuli fonográffelvételről, egy írástudatlan vurlai kikötőmunkástól (ma Törökország), New York-i kivándorlóktól 1917-ből…

Berecz András – ének, mese
Borbély Mihály – klarinét
P. Szabó Dániel – cimbalom
Smuk Tamás – dobok
Appelshoffer János – tánc
Ifj. Zsuráfszky Zoltán – tánc

„Berecz András most nem magyar népmesékkel szólt hozzánk a színpadról. Mese, az biztosan volt abban, amit előadott. Meg ógörög mítosz is, meg modern betyárballada, egyszóval: történetek és zene. Olyan narratívák, olyan táncok és olyan zenék, amelyek összekötik az antikvitást a modernséggel, az egykori görögöket a maiakkal, a művészettörténetet a vándortarisznyával érkező egyszerű lélek kíváncsiságával.

Magas műveltséggel párosuló mély művészi alázat, elemi, ösztönös mesélő-zsenialitás személyesség, közvetlenség, gazdagság, egyszerűség, humor és profizmus: ez az összetétel határozza meg Berecz András színpadi jelenlétét, ebben rejlik előadói karaktere és védjegye. Autentikus, összetéveszthetetlen, a nézőt hatása alá vonja, lebilincseli – vétek lenne ezt az előadást nem elvinnie Görögországba, hadd tanuljanak a görögök is valamit saját magukról, amit itt a Duna mellett gyűjtögetett össze róluk egy garabonciás.” – Szőcs Géza