Programok betöltése

« Összes Programok

  • Ez az program elmúlt.

Panta Rhei

2018 április 21 • 19:00 - 21:00

5590Ft – 5990Ft

36 év után áll színpadra a magyar progresszív rock és elektronikus zene úttörője!

A Panta Rhei 1974 és 1982 között működött, két nagylemeze jelent meg. Sosem volt igazán sikeres zenekar, de tulajdonképpen profivá sem vált. Alapítói, a Szalay testvérek, Sándor és András mindketten fizikusok, végig kutatói pályájuk, illetve az egyetemi tanulmányok mellett zenéltek. Éppen fizikusi képzettségük tette lehetővé, hogy megépítsék Magyarország (sőt, az egész keleti blokk) első komoly szintetizátorait. Az Emerson, Lake and Palmer és Walter Carlos lemezeit hallgatva próbálták kitalálni, hogyan működhetnek a szintetizátorok, amikkel a nyugati zenészek már elkezdtek kísérletezni. Akkoriban nem csak hogy nem tudtak hozzájutni ezekhez a méregdrága hangszerekhez, de még képen sem láttak szintetizátort, így teljesen saját ötletből építették az első hangszereiket.

A Panta Rhei így hazai (sőt: a vasfüggönyön túli) elektronikus zene úttörője is lett, ők adták ki az első teljes egészében elektronikus zenét tartalmazó magyar albumot, PR Computer címmel. (1983-ban jelent meg, akkor a zenekar már tulajdonképpen nem létezett.) Még egy nagylemezük volt, a Laár Andrással együtt készült Panta Rhei. Laár alig egyévnyi tagság után ki is szállt a zenekarból, és megalapította a KFT-t.

Ironikus, hogy a Panta Rheinek talán az a leghíresebb lemeze, amely soha nem jelent meg. Ez volt a magyar kommunista rendszer történetének egyetlen olyan könnyűzenei albuma, amelyet valóban bezúztak: a lemezgyár már kinyomta, de a boltokba sosem juthatott el. Ez az album Bartók Béla darabjait dolgozta föl, ahogy a korszak más jelentős progresszívrock-zenekarai is szívesen nyúltak komolyzenei vagy kortárs témákhoz. A Bartók-örökösök azonban nem adtak engedélyt a feldolgozásra. (Miközben külföldi zenekarok – például éppen az Emerson, Lake and Palmer – simán kiadtak Bartók-feldolgozásokat.)

Játszanak majd Bartókot, King Crimsont, Emersont meg persze saját számokat.

Részletek

Dátum:
2018 április 21
Időpont:
19:00 - 21:00
Jegyárak:
5590Ft – 5990Ft
Program Kategória:

Helyszín

Kölcsey Központ Nagyterem
Hunyadi utca 1-3.
Debrecen, Hajdú-Bihar megye 4026 Magyarország
Telefon:
+36 52 518-400
Honlap:
http://www.kolcseykozpont.hu

Szervező

GAG Management Kft.
Telefon:
+36 (1) 266 0000
Honlap:
www.gagprodukcio.hu

Ticket info

ülőhely

Jegyek: 5 590 Ft, 5 990 Ft

Jegyek kaphatók a Fórum Bevásárlóközpont Camel márkaboltjában, a Kölcsey Központban, a Karakter Kávézóban és a Hajdú-Bihari Napló székházában.

Online jegyvásárlás: gag.jegy.hu

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kölcsey Központban történő jegyvásárláskor tranzakciós díjat számolunk fel, mely összege rendezvényenként 400 Ft. A tranzakciós díj összege kizárólag készpénzzel vagy bankkártyával egyenlíthető ki, a belépőjegyek árának kiegyenlítése azonban történhet cafeteria-kártyákkal is: SZÉP-kártyával, Ticket Culture Kultúra kártyával, Ticket Compliments Ajándék kártyával és Erzsébet kártyával.

Kérjük Önöket, hogy a megvásárolt belépőjegyeket az előadás végéig minden esetben szíveskedjenek megőrizni!

További információ a jegyvásárlásról: http://fonixinfo.hu/jegyinfo/

Jegyvásárlás
Scroll Up