Programok betöltése

« Összes Programok

  • Ez az program elmúlt.

…maradtam Szabó László

2017 július 12 - 2017 augusztus 7

Ingyenes

100 éve született Debrecenben a kalandos életű szobrász… Művei ott álltak Henry Moor és Brancusi szobrai, Picasso képei mellett… Most pedig Burai István művei adják a keretet.

A nemrég elhunyt Burai István (1951-2017) festő- és grafikusművész előtt is tisztelgünk a közös kiállítással.

„Soha nem is képviseltem mást. Büszke vagyok arra, hogy bármerre járok a világban, bárhol van kiállításom, mindig magyarnak mondanak és tartanak. Pedig tudják rólam, hogy Franciaországban élek. De maradtam Szabó László. Nem változott a nevem, se franciára, se angolosra. Maradt annak, amit 1917-ben édesapám után kaptam.
Debrecenben születtem 1917-ben, 14 éves koromig Hajdúszoboszlón, azután Debrecenben éltem, ott is érettségiztem. 1940-43 között jogot végeztem a debreceni egyetemen. Akkor behívtak katonának. Balatonföldvárra szöktem, úszómester voltam. Észrevették, hogy a rám bízott hajókon lengyel menekülteket bújtatok, Székesfehérváron a szőlőskertekben rejtőztem el. Innen szöktem Szálasi uralma alatt 1944 végén Svájcba. … szilveszterkor úsztam át a Rajnát Bázelnél.” (Szabó László)

Szabó László Svájcban elkezd követ faragni. Első domborműve alapján Párizsban nyomban felveszik a Szépművészeti Akadémiára, egyenesen harmadévesnek, így egy év múlva már diplomát is kap.
1958-ban pedig már Henry Moor, Laurens és Brancusi társaságában mutatja be műveit, ugyanebben az évben Kanada is vendégül látja, Montreal adott számára kiállítótermet. 1963-ban Párizsban ott állnak a szobrai Picasso képei mellett. Két évvel később San Francisco közönsége ismerheti meg, sőt Szabó László egyike azoknak a művészeknek, akik a város főterét tervezték. 1968-ban Budapesten volt kiállítása és ugyanebben az évben Koppenhágában, Hamburgban, Berlinben is kiállított. 1968-tól folyamatosan látható volt Szabó László–alkotás Párizsban a Musée d’Art Moderne, a Modern Művészetek Múzeuma termeiben. A legnagyobb sikerek egyikeként pedig: pályázatot nyert és mások ellett meghívták az 1972-es müncheni olimpiai falu tervezésére, több szobra is ott kapott végleges helyet.

további részletek:
https://szabolaszlo.wordpress.com/
http://www.burais.eoldal.hu/

Részletek

Kezdés:
2017 július 12
Vége:
2017 augusztus 7
Jegyárak:
Ingyenes
Program Kategória:
Program Címkék:
, , ,

Helyszín

Kölcsey Központ
Hunyadi utca 1-3.
Debrecen, Hajdú-Bihar 4026 Magyarország
Telefon:
+36 52 518-400
Honlap:
http://www.kolcseykozpont.hu

Ticket info

A kiállítás ingyenesen látható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében naponta 9-től 18 óráig.
Jegyvásárlás
Scroll Up