Programok betöltése

« Összes Programok

  • Ez az program elmúlt.

Kaláka 50 – Hét határon át | Vendég: Lackfi János

2019 március 19 • 19:00

2400Ft – 2900Ft

Vélhetőleg nem él magyar nyelvterületen olyan ember, aki ne hallgatott volna először gyermekként, később kamaszkorában, majd felnőtten Kalákát. Az ötlet, hogy legyen egy zenekar, amelyik énekelt verseket ad elő, Mikó Istvántól származik, Gryllus Dániellel közösen ők ketten alapították meg a Kalákát 1969 novemberében a fővárosban. Immáron ötven esztendeje, hogy vannak. A jubileumi évadot egy különleges „Kaláka 50 – hét határon át” című turnéval ünneplik, amelynek során a szomszédos országok egy-egy határ menti városába látogatnak el, ami után a magyar területen fekvő szomszédos településen is koncerteznek. A párba állított városok közé sorolt Debrecen is: Sopron-Felsőőr; Miskolc-Kassa; Mátészalka-Beregszász; Debrecen- Nagyvárad; Szeged-Zenta; Pécs-Hercegszöllős, Zalaegerszeg-Lendva.

A 2000-ban Kossuth-díjjal elismert Kaláka együttes Kányádi Sándor, Arany János, Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Lackfi János verseinek megzenésítéseivel lett népszerű. Eddig mintegy harminc lemezt készítettek, a következő 2020-ban jelenik meg Őszi rigódal címmel.

Gryllus Dániel – fúvós hangszerek, citera
Gryllus Vilmos – cselló, gitár
Radványi Balázs – mandolin, gitár, ukulele, cuatro, brácsa
Becze Gábor – bőgő

Vendég: Lackfi János József Attila-díjas költő

Részletek

Dátum:
2019 március 19
Időpont:
19:00
Jegyárak:
2400Ft – 2900Ft
Program Kategória:
Program Címkék:
, , , , ,

Helyszín

Kölcsey Központ Nagyterem
Hunyadi utca 1-3.
Debrecen, Hajdú-Bihar megye 4026 Magyarország
Telefon:
+36 52 518-400
Honlap:
http://www.kolcseykozpont.hu

Ticket info

ülőhely

Jegyek: 2 400 Ft, 2 900 Ft

Jegyek kaphatók a Kölcsey Központban, valamint online kezelési költség nélkül a lenti Jegyvásárlás gombra kattintva a kolcseykozpont.jegy.hu-n.

Kérjük Önöket, hogy a megvásárolt belépőjegyeket az előadás végéig minden esetben szíveskedjenek megőrizni!

Jegyvásárlás
Scroll Up